Sziasztok!
Kéne valami új a blogra, nem?
Ezen gondolaton felbuzdulva összedobtam egy új fejlécet, ami rohadtul nem lett jó, meg a blogot is kicsit át kellett variálni miatta, de ez van. Mostanában megint úgyis olyan bitang pozitív vagyok, meg is lepett volna, ha ezt nem ba.. izé, nem rontom el.
Szóval ez lenne az új külső egyelőre. Színesebbre ne számítsatok az tuti fix, mert a lelkivilágom tükrözendő, a blog ezen a színskálán mozog (szürke ötven árnyalata, meg ilyenek).
Mindennapok? Oh, kösz a kérdést, megvannak.
A 2025-ös évet már most ki tudnám dobni a kukába, pontosabban kb. két hónapja folyamatosan ezt érzem. Az az egy szerencséje van, hogy úgy telnek el a napok, észre se veszem. Már április van, döbbenet! O.O
A nagylányom betöltötte a 6. életévét, kis csavarral meglett a leendő iskolája is, mindeközben a személyisége is alakul. Sokszor nehéz vele, mostanság visszabeszélni is elkezdett, amitől plafonon vagyok, de azt is el kell mondjam, hihetetlenül kreatív kislány. Meg vannak a hisztijei, az akaratossága, ám, ha kibontakozhat mondjuk rajzolással, vagy épp tanulhat valami újat, képes teljesen ráfüggni. Úgy érzem, az iskola jó terep lesz neki, hogy tovább tudjunk lépni a jellemi, magatartási nehézségeken.
Nem mondom, sőt, elismerem, néha sok az egész, kedvem lenne világgá menni vagy épp azt érzem, nem bírom tovább csinálni, de összességében rá kell jönnöm, ha lehetőségem lenne rá se mennék sehova, legalábbis a lányok nélkül biztosan. Viszont, ha ők velem lennének és választhatnék, már rég máshol kelnénk fel reggelente és feküdnénk le aludni esténként.
Szeretem a városom, szeretem a sok szép zöld területet, ami körülveszi, ám valahogy azt érzem, mennünk kellene. A problémák miatt? Talán. Vagy szimplán nincs maradásom tovább.
Pedig lenne rá okom. A két lábon járó az egyik, akiért maradnék, miközben részben miatta is csuknám be magunk után az ajtót.
Hullámzom, de nem úgy, mint máskor. Bipol. értelemben egészen stabil vagyok mostanság. Ami hiányzik az a sírás, a jó kiadós sírás. Mert az nem megy. Ülök magamba zuhanva, nézek előre és elönt a full üresség érzése. Nincs célom, nincs tervem, csak úgy vagyok. Régen mennyire vágytam erre, most meg mikor ezen kapom magam elönt a "úgy szeretnék valamit!", vagy inkább Valakit?
Az írás se megy. RH-t is otthagytam hónapokkal ezelőtt. Olvasni sem tudok pedig szeretnék.
Ennek a bejegyzésnek is hányszor álltam neki? Uh basszus, sokszor!
Wáh, elegem van. Van bennem egy halom feszültség, ami ide-oda cikázik a fejem, meg a szívem közt. Olyan "minden mindegy csak teljen az idő" hangulatban létezem. Van, mikor ideges leszek a semmitől, van mikor fel sem szeretnék kelni csak hagyjon mindenki békén. És(!) van, mikor azt érzem számítok, valaki igenis észrevett és a gondolati közé tudtam kúszni jó értelemben. Ha ő nem lenne...
Na, még a napocska is elbújt...
