(folytatás)
Egy szolga feküdt a padlón, fejét a kőre hajtotta és egész testében remegett. Néhány méterrel előtte egy ametiszt selyempárna pihent, amely az eséstől meggyűrődött. Előtte egy kard hevert mint a nap úgy csillogott rubinokkal kirakva, s a gyertya fénye játszott tükrében. A kard túl kicsi egy felnőtt férfinak, de tökéletes egy kisfiúnak.
Leena rettegve hunyta le a szemét és mély lélegzetet vett.
Haydar ajándéka volt. Annak kellett lennie.
Most kard helyett egy új fegyvert kapott a testvére. Erőt. Hatalmat.
Ezt a sértést apja nem egy kézlegyintéssel oldotta volna meg, nem a vendégek előtt, nem épp a fia születésnapján,s nem úgy, hogy ezt egyetlen fiának ajándékul szánták.
Leena közelebbről is megnézte a hideg kövön reszkető férfit. Tetoválásai eltűntek, ahogy számított rá. A tinta helyén megkopott hús maradt, hol bőrét megvágták és erőszakkal eltávolították. Egy jelöletlen. Rabszolga.
Az apja felpattant trónjáról. Díszes köpenyén a fém csecsebecsék egymáshoz csapódva összecsörrentek afféle zenét játszva a hangos csendben. Némán lépdelt le a királyi emelvényről, míg egy szintre nem került a tömeggel, közelebb a jelöletlen férfihoz. Megállt a kard előtt.
- Vedd fel - dörrent rá a király és belerúgott a kard markolatába, így az körkörösen forgott a rabszolga felé. A férfi még akkor sem mozdult, mikor a penge a karjához ért vékony vérvonalat rajzolva rá. Csak, mikor a kard teljesen megállt, ujjait alá csúsztatta és lassan felemelkedett. Tekintetét a földre szegezte, kezeit a feje fölé emelte, s így mutatta be, hogy a kard mennyivel többet ér, mint ő.
Az apjának ez így is volt.
A jelzés nélküli férfi rezzenéstelen volt, féltérdre ereszkedve, lehajtott fejjel várta az utasítást. Légzése felgyorsult.
- Haydar herceg hozd vissza az ajándékodat - parancsolta a király. Öccse leszállt a trónjáról, mely még mindig túl nagy volt apró termetéhez képest. Hangtalanul mozgott, csizmája könnyű csattanása azonban összetéveszthetetlen volt a néma csendben. Bizonytalanul lépkedett le a lépcsőn, de az apja kedvében akart járni.
Leena ajkát megnyalva kényszerítette magát, hogy nézze, mi történik, még akkor is, ha legszívesebben félre pillantott volna, hogy szemével megkeresse Mikzat, s el akart menekülni.
Kérlek, gondolta, ő csak egy fiú, ne csinálj máris belőle férfit, csak öt éves.
A remény azonban hiábavaló volt, ő ezt pontosan tudta. Apja gyakran mesélt gyermekkoráról, az egykori királytól - egy másik kemény uralkodótól az Ourthuro királyság hosszú sorában - tanult leckékről. Mindössze hét éves volt, mikor megölt egy embert - egy jelzés nélküli férfit, akit elkapott, amint megpróbált elmenekülni a palotából. Nehéz volt elképzelni az apját ártatlan fiúnak, még nehezebb volt most azt látni, ahogy az öccse gyermekiessége elhalványul, nézni, amint szeme megkeményedik, apró ujjai a kard markolatára fonódnak, felemeli és vár a parancsra.
- Milyen büntetés illeti meg ezt a bűncselekményt? - kérdezte az apja, elég hangosan, hogy mindenki hallja, de a kis herceg felé fordult. Haydar összeszorította az ajkait, körbejáratta szemét a termen, hogy megtalálja a helyes választ.
- Nem tudom, atyám - lassan beszélt, bizonytalanul.
A király letérdelt fiához, nehéz karját vállára emelte közelebb húzva őt magához. Szeretetteljes gesztus volt. Fordulat is. A terem hátuljából két katona lépett előre, utat törve át a tömegen. Apja testőrei.
Tudták, mi következik.
- Eldobta a születésnapi ajándékodat, a mi ajándékunkat neked. És nézd - mondta óvatosan közelebb húzva a kardot és megvizsgálta - úgy látszik, van egy karcolás a markolaton.
- Értem - bólintott egyetértően Haydar, de összevonta a szemöldökét. Nem volt ott semmi.
- Ügyetlen volt. - Haydar ismét bólintott. - Elrontotta az ünnepségünket.
Az őrök közben elérték a jelöletlent, földre kényszerítették, homloka a kemény padlónak nyomódott. Karját két oldalra kicsavarva térdükkel fogták le.
- Megszégyenített bennünket. - Razzaq király felhúzott szemöldökkel ölelte magához Haydart és várta a büntetés kihirdetését. A fiú megszorította a kard markolatát, szeme még mindig zavarodottan homályos volt, ám másodpercről másodpercre tisztulni kezdett. Az egész terem őt nézte és azon tanakodott, milyen is lesz leendő királyuk, de nem sok változásra számítottak. Leena pedig visszafojtotta a lélegzetét, ökölbe szorult kézzel várt. Remélte, hogy öccse szelíd elméje nem tudja összerakni a képet. Remélte, mindenki téved.
- Majd - öccse felnézett apjuk arcára és a megfelelő szavakat kereste. - El fogja veszíteni az egyik kezét? - Leena szíve összeszorult. A király elmosolyodott.
"Egy jó választás." A férfit lefogó őrök egyik a fegyveréért nyúlt, ám a király felemelte a kezét. Leena levegőért kapkodott.
Nem gondolhatta, hogy... nem a születésnapi ünnepségén...
- Egy királynak többet kell tennie, mint pusztán kihirdetni a büntetést - szólal meg Razzaq király felállva. - Néha neki magának kell végrehajtania azt. - És ezzel előbbre lökte Haydart. A fiú óvatosan a jelöletlen felé lépett, kinek hegei tökéletes célpontként tekergőztek végig csuklóján. Erősebben fogta a kardot és a feje fölé emelte. Apró karjai remegtek az erőlködéstől, készen arra, hogy az első vérét kiontsa.
Leena nem törődött vele, észreveszi-e valaki, milyen gyorsan fordítja el a fejét, vagy milyen gyorsan fókuszál szeme a terem hátsó részére. Mikza. Szomorú, de nem meglepett szemekkel figyelte őt. Már várt rá, szüksége volt az erejére. Leena erősebben szorította a trónt, ujjai az arany karfába mélyedtek, nehogy felpattanjon és átszaladjon a báltermen. Gondolataiban érezte, ahogy Mikza lágyan simogatja a haját, karjaival átöleli, fejét vállához hajtja, arra a helyre, mely olyan, mintha tökéletesen neki lett volna tervezve. Fogta, védte, de meg is állította. Megmenheti attól a gondolattól, mit csinálhat bátyja azzal a karddal. Látása elhomályosult a könnyektől, fogait csikorgatva hagyta, hogy a fájdalom elvegye tőle a bánatot. Az apja nyert, mint mindig.
Leena látta Haydar pengéjét lesújtani, de nem is kellett volna. A fájdalom kiáltása elég volt ahhoz, hogy összerezzenjen. A hang visszaverődött a falakról, egyre távolodott, ahogy tulajdonosát kivonszolták a teremből, majd teljes csend honolt odabent. Aztán felharsant a taps. Ünnepelték, hogy öccse végre férfi lett, méltó arra, hogy Ourthuro királya legyen.
Leena képtelen volt elengedni Mikza tekintetét, félt, maga sem tudta, mi történne, ha megtenné.
(folyt. köv.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése