ÖT
Egész úton a mai délután kavargott a fejemben. Jacob arca sehogy sem akart eltűnni, folyamatosan ő jutott eszembe még a fejfájásomra se tudtam koncentrálni tőle. A hajamból úgy ahogy sikerült kicsavarni a vizet, de a ruháimból csöpögött. Amikor a ház elé értem megláttam a járőrkocsit. Ma nem lehetett akkor szerencsém. Óvatosan nyitottam és csuktam be a bejárati ajtót, de pechemre Charlie épp akkor jött le a lépcsőn mikor levettem a cipőm.
- Hát veled meg mi történt? Hol jártál? - szegezte nekem egyből a kérdésáradatot.
- Sétáltam és hirtelen szakadt rám az ég.
- Már vagy négy órája esik.
- Eltévedtem az erdőben - vallottam be őszintén, szigorúan a publikus lényeget.
- Mondtam, hogy ne menj oda, az veszélyes hely.
- Igen tudom, igaza van. Bocsánat. – néztem rá bűnbánóan.
- Menj és öltözz át. Ha még nem fáztál meg, jobb, ha megelőzzük a bajt. – Ezzel lezárva félreállt, hogy felmehessek.
- Köszönöm - mielőtt mást is kérdezhetett volna felszaladtam, egyenesen a fürdőbe. Most kezdtem el érezni, mennyire eláztam. Reszkettem akár a nyárfalevél. Beálltam zuhany alá és órákig folyattam magamra a jó meleg vizet. Amikor kellemesen felmelegedtem, kimásztam és átmentem a szobámba. Magamra kaptam a legmelegebb pulóverem, amit csak magammal hoztam. Charlie amíg nem voltam bent, hozott nekem forró citromos teát, ezer köszönet érte.
Leültem az ablak mellé és a bögréből szürcsölgettem, közben kifelé bámultam az erdő irányába. Arra amerre lehettem. Emlékezetes nap a mai, de ezt az emléket soha nem mondhatom el senkinek. Anyáéknak azért, mert kinyírnának, ha megtudnák, hogy La Pushban voltam. Charlie-nak azért, mert Jacob megkért rá és tartom a szavam. Az emberiségnek pedig azért, mert így mindannyiunk kiléte napvilágra kerülne és az nem csak értelmetlen lenne, de felérne egy öngyilkossággal is. Pedig ebből az egészből aztán nem semmi könyvet lehetne gyártani.
Éjfél körül járhatott, de még mindig az ablakra tapadva bámultam ki a sötétbe, mintha bármit is láthatnék. Viszonylag szép éjszaka volt, az égen alig maradtak felhők, a csillagok és a hold is előbukkantak.
Amikor végre sikerült a tekintetem leszedni az ablakról a laptopomat kezdtem fürkészni. Biztosan vár rajta új levél, de ahhoz komoly győzködésbe kellett kezdenem, hogy meg is nézzem. Végül felemelkedtem a kényelmesen bemelegített fotelből és az asztalról levéve a készüléket, az ágyamra hasaltam. Anya mondta, hogy az itteni gép nagyon lassú, ezért is hoztam magammal a sajátom, micsoda mázli.
„1 új üzenet” Ki gondolta volna?
Szia,
azt hittük már nem is írsz. Szóval tetszik Forks? Én mindig is nagyon szerettem ott lakni. Alig várom, hogy visszamehessünk. Az időjárással kapcsolatban csak annyit tudok mondani, hogy nézd az időjárás jelentést. Szívesen segítenék, de erre még én sem vagyok képes.
Lehet, hogy furcsállod, amiért én írok, de Bella és Edward úgy döntöttek, hogy elmennek körülnézni a hegyekbe. Persze erre egy kicsit én is rásegítettem. Nem bírtam hallgatni, ahogy egész nap miattad aggódnak. Biztos vagyok benne, hogy ott fönt is ugyanezt csinálják, de ott max. a medvék hallhatják.
Alig várom már, hogy haza gyere! Mesélned kell!
Légy jó és vigyázz magadra!
Puszi,
Alice
Az én csodálatos, kedvenc nagynéném! Mindig kitalál valamit, amivel lenyugtatja a szüleimet, és most sem csalódtam benne. Persze ha tudomást szerezne róla, merre járok tutira kiakadna, de szerencsére a képessége korlátozva van, nem látja mit csinálok és hova megyek, mert csak félig tartozom a vámpírok hatalmas családjába. Megfordul a fejemben, hogy válaszolok neki, de olyan fáradtság tör rám, ami nem tűr halasztást. Lecsukom a laptopot és leteszem magam mellé a földre. Remélhetőleg nem lépek rá reggel. Elnyúlok az ágyon, lehunyom a szemem és pár pillanat múlva már az álomvilág felé repülök.
Hajnalban arra ébredtem, hogy egész testem remeg, és úgy érzem magam, mint egy jégveremben. Bemásztam a takaró alá, de még így sem akart múlni a hidegrázás. Száz százalékig biztos voltam benne, hogy lázas vagyok. Az utolsó két napomat betegen fogom tölteni? Ez nem igazság!
Próbáltam visszaaludni, de folyton rám tört a köhögés, vagy ha az épp nem, akkor tüsszentenem kellett. Szinte már vártam, hogy Charlie benyisson és „én megmondtam” nézéssel a számba nyomjon egy lázcsillapítót.
De nem szabad azt hinni, hogy ennyivel le is mondtam La Pushról! Ha negyven fokos lázzal is, de ki fogok még oda menni! Vajon Jacob is ennyire kivan, mint én? Ő biztos strapabíróbb szerkezettel lett megáldva, hiszen mégis csak egy farkas.
Szörnyű éjjel után kegyetlen reggelem volt. Legalább egy órámba telt mire elvánszorogtam a fürdőig. A tükörből moszatszörny tekintett vissza rám, amitől majdnem frászt kaptam. Jobban megnézve azonban, a saját arcvonásaimat véltem felfedezni benne. Az ablak előtt elhaladva morogva néztem a kinti napsütésre. Bezzeg ilyenkor képes felhőtlenül ragyogni, de amikor kint a semmi közepén vagyok, akkor persze szakadhat az eső világnak!
Épp lefelé csoszogtam a lépcsőn, amikor megszólalt a telefon. Mióta itt vagyok még egyszer sem hallottam csörögni. Azon töprengtem fel vegyem-e.
- Hallo! - döntöttem el végül. Alig volt valami hangom, csodás.
- Szia!-hasonlóan halk és rekedtes hang mögött felismertem a tegnapi bajtársam.
- Jacob? - kérdeztem vissza a biztonság kedvéért.
- Ennyire felismerhetetlen a hangom? - hirtelen ismét normálisan beszélt. - A tiéd viszont szörnyű. Mondtam, hogy megfázol.
- Köszi a biztatást - megköszörültem a torkom hátha ez segít valamit, tévedtem.
- Amíg meg nem gyógyulsz eszedbe se jusson ide jönni! - hangja parancsolóan csengett.
- Félsz, hogy megfertőzlek?
- Képes lennél ilyet tenni? - felnevetett. - Na, de viccet félretéve - vált ismét komolyra a hangja. -, nem szeretném, ha betegebb lennél. Itt sokat esik az eső, már csak az kéne, hogy megint elázz.
- Ha addig ki sem mozdulhatok, akkor a reptérnek is ide kell majd jönnie - Ez a gondolat összeszorított a szívem. Nem akarok még haza menni.
- Máris elmész? - kérdezett vissza csalódottan. - Mikor indulsz?
- Holnap. Szívás, mi? - feleltem tömören - Délután indul a gépem.
- Nem gondoltam, hogy ilyen hamar - A sírás kerülgetett, ahogy hallottam a hangjában megbújó szomorúságot. Hihetetlen, hogy egy nap alatt mennyire megváltozhat valakinek a nézete. Eddig mindig azt mondták nekünk, hogy egymás ellenségei vagyunk, amikor pedig szemtől szemben állunk már teljesen más véleményünk alakul ki egymás iránt. - És visszajössz még? - Remény bujkált a kérdése mögött.
- Talán jövőre, attól függ... - közelebb húztam egy széket és leültem.
- Kellemes utat kívánok! - Mindkettőnket lesújtott ez az egész. Nem tudtunk mit mondani egymásnak, a legegyszerűbbnek a gyors búcsúzás tűnt. - Vigyázz magadra Eleanor!
- Igyekezni fogok. Te is vigyázz magadra Jacob. - Még egy pillanatig hallgattunk mielőtt végleg elköszöntünk volna. A szívem annyira fájt. A gondolat, hogy talán sosem látom többé, elviselhetetlenebb volt, mint a láz, ami belülről égetett. Fejemet az asztalra fektettem, de még az se volt elég hideg ahhoz, hogy enyhítse a kínt, amit akkor éreztem.
- Hiányozni fogsz Jacob - suttogtam és lehunytam a szemem. Egy könnycsepp gördült végig az arcomon.
Annyira szép álmom volt az éjjel. A tisztáson voltam, ott feküdtem a párától csillogó fűben és az égen úszó bárányfelhőket néztem. Arcomat simogatták a nap sugarai. Egy kéz érintette az enyémet és árnyék jelent meg mellettem. Oldalra néztem és Jacobot láttam amint mellém ült és engem nézett. Mosolygott, ujjaival a kézfejemet simogatta. Beleborzongtam az érintéseibe. Egymás tekintetét fürkésztük, a gondolati nyílt könyvek lettek számomra, akárcsak az enyémek neki. Boldognak éreztem magam. Ajkai szólásra nyíltak, de hang nem szűrődött ki, csak némán formálta a szót, a nevemet. Előre hajolt, arca közeledett az enyémhez. Mielőtt azonban elérhette volna az álomnak vége szakadt és arra ébredtem, hogy égek a láztól.
Egyre több könnycsepp találta meg a kiutat, a végén már patakként áradtak kifelé. Nem akarok elmenni innen, ahogy azt Renée vagy anya tette, én itt akarok maradni!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése