Sziasztok, hello, meg a minden!
Tudtam én, mikor feltettem a molyos polcomra, hogy kemény menet elé nézek, de, amit olvasok az inkább sokkoló, mint érdekes. Az első résznél konkrétan elkáromkodtam magam. A folytatásnál már azt hittem, szépen elindulunk és rátér azokra a kérdésekre, amikre számítottam. Nem, nem jött össze. Annyira... Hm, nem is tudom, hogyan fogalmazzam meg.
Az első történetben egy kislány anyja intelme nyomán gyökerestül megváltoztatja a gondolkodásmódját és a felnőttekhez való hozzáállását (a fiatalabbakról nincs szó, nem tudom, ott is történt-e változás). Se valamirevaló magyarázat, se körítés, hanem úgy durr bele, aztán tedd oda kedves olvasó, ahova akarod. Én meg így álltam (amúgy ültem, a villamoson, reggel) és néztem, hogy ez mi a jó ég volt?!
Mindegy, folytatódott egy másik történettel.
Ha azt mondják, a srác nem kissrác, simán elhiszem. Ahogy ír, amiket gondol, ami történik vele... Áh, kegyetlen! Megbotránkoztató. Lehet, hogy szörnyű ilyet mondani erre, de ez legalább bemutatott egy világot, ami akár valóságos is lehet, hiszem nem tudjuk, mi zajlik bizonyos falakon belül, ámde belegondolni, hogy ilyen megtörténhet egyszerűen szörnyű. Közben meg a történet nincs rosszul összerakva. Legalábbis az elején. Utána új helyre kerülnek, az egyik rosszból a másikba. Tényleg mindenhol ilyen szörnyű az élet? Eljutottam arra a pontra, hogy megint egy szavát nem hittem, elvesztette az érdeklődésem. Már csak olvastam, s arra gondoltam, hova lehet ezt még fokozni.
Jött a harmadik, egy kislány, ismét. Imádja a nagyapját, a nagymamája és az anyja annyira nem foglalkozik vele, az apja kirekeszti az életéből, de van neki egy személy, akivel jól kijön, aki igazán szereti és hagyja, hogy a lány szeresse, ahogyan csak egy gyerek tudja a nagyapját. Aha, ez így mind szép és jó, csakhogy lesz benne egy undorító csavar, ami után én szépen kikapcsoltam az ebookot és közöltem, innentől engem el lehet felejteni.
Jó, nem, mert könyvet iszonyú ritkán hagyok félbe, de ez... ez feladja a leckét.
Körülbelül a felénél tartok és nem az a bajom vele, hogy hosszú, hanem, hogy megöl. Kiöl belőlem részeket, gondolatokat, ugyan ad helyette újat, azonban azok cseppet sem könnyedek. Azt hiszem, az efféle könyvekből a kevesebb több esetemben, pedig olvastam már kemény témákról szóló regényeket, novellákat, verseket. Áh, nem tudom, tovább merjem-e ma este olvasni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése