.

 

Dallamtapadós

 Sziasztok!

Régi, nagy szappanopera rajongó énem előtérbe férkőzött és ez a dallam jár a fejemben napok óta. Felismeritek miből van? Imádom!
Jó, ott a segítség a címben, de azért na! :D

Kaitlyn Davis: Az aranykalitka 1. fejezet (2. részlet)

 (folytatás)

Egy szolga feküdt a padlón, fejét a kőre hajtotta és egész testében remegett. Néhány méterrel előtte egy ametiszt selyempárna pihent, amely az eséstől meggyűrődött. Előtte egy kard hevert mint a nap úgy csillogott rubinokkal kirakva, s a gyertya fénye játszott tükrében. A kard túl kicsi egy felnőtt férfinak, de tökéletes egy kisfiúnak.
Leena rettegve hunyta le a szemét és mély lélegzetet vett.
Haydar ajándéka volt. Annak kellett lennie.
Most kard helyett egy új fegyvert kapott a testvére. Erőt. Hatalmat.
Ezt a sértést apja nem egy kézlegyintéssel oldotta volna meg, nem a vendégek előtt, nem épp a fia születésnapján,s nem úgy, hogy ezt egyetlen fiának ajándékul szánták.
Leena közelebbről is megnézte a hideg kövön reszkető férfit. Tetoválásai eltűntek, ahogy számított rá. A tinta helyén megkopott hús maradt, hol bőrét megvágták és erőszakkal eltávolították. Egy jelöletlen. Rabszolga.
Az apja felpattant trónjáról. Díszes köpenyén a fém csecsebecsék egymáshoz csapódva összecsörrentek afféle zenét játszva a hangos csendben. Némán lépdelt le a királyi emelvényről, míg egy szintre nem került a tömeggel, közelebb a jelöletlen férfihoz. Megállt a kard előtt. 
 - Vedd fel - dörrent rá a király és belerúgott a kard markolatába, így az körkörösen forgott a rabszolga felé. A férfi még akkor sem mozdult, mikor a penge a karjához ért vékony vérvonalat rajzolva rá. Csak, mikor  a kard teljesen megállt, ujjait alá csúsztatta és lassan felemelkedett. Tekintetét a földre szegezte, kezeit a feje fölé emelte, s így mutatta be, hogy a kard mennyivel többet ér, mint ő.
Az apjának ez így is volt. 
A jelzés nélküli férfi rezzenéstelen volt, féltérdre ereszkedve, lehajtott fejjel várta az utasítást. Légzése felgyorsult.
 - Haydar herceg hozd vissza az ajándékodat - parancsolta a király. Öccse leszállt a trónjáról, mely még mindig túl nagy volt apró termetéhez képest. Hangtalanul mozgott, csizmája könnyű csattanása azonban összetéveszthetetlen volt a néma csendben. Bizonytalanul lépkedett le a lépcsőn, de az apja kedvében akart járni. 
Leena ajkát megnyalva kényszerítette magát, hogy nézze, mi történik, még akkor is, ha legszívesebben félre pillantott volna, hogy szemével megkeresse Mikzat, s el akart menekülni.
Kérlek, gondolta, ő csak egy fiú, ne csinálj máris belőle férfit, csak öt éves. 
A remény azonban hiábavaló volt, ő ezt pontosan tudta. Apja gyakran mesélt gyermekkoráról, az egykori királytól - egy másik kemény uralkodótól az Ourthuro királyság hosszú sorában - tanult leckékről. Mindössze hét éves volt, mikor megölt egy embert - egy jelzés nélküli férfit, akit elkapott, amint megpróbált elmenekülni a palotából. Nehéz volt elképzelni az apját ártatlan fiúnak, még nehezebb volt most azt látni, ahogy az öccse gyermekiessége elhalványul, nézni, amint szeme megkeményedik, apró ujjai a kard markolatára fonódnak, felemeli és vár a parancsra. 
 - Milyen büntetés illeti meg ezt a bűncselekményt? - kérdezte az apja, elég hangosan, hogy mindenki hallja, de a kis herceg felé fordult. Haydar összeszorította az ajkait, körbejáratta szemét a termen, hogy megtalálja a helyes választ. 
 - Nem tudom, atyám - lassan beszélt, bizonytalanul. 
A király letérdelt fiához, nehéz karját vállára emelte közelebb húzva őt magához. Szeretetteljes gesztus volt. Fordulat is. A terem hátuljából két katona lépett előre, utat törve át a tömegen. Apja testőrei.
 Tudták, mi következik.
 - Eldobta a születésnapi ajándékodat, a mi ajándékunkat neked. És nézd - mondta óvatosan közelebb húzva a kardot és megvizsgálta - úgy látszik, van egy karcolás a markolaton. 
 - Értem - bólintott egyetértően Haydar, de összevonta a szemöldökét. Nem volt ott semmi.
 - Ügyetlen volt. - Haydar ismét bólintott. - Elrontotta az ünnepségünket.
Az őrök közben elérték a jelöletlent, földre kényszerítették, homloka a kemény padlónak nyomódott. Karját két oldalra kicsavarva térdükkel fogták le. 
- Megszégyenített bennünket. - Razzaq király felhúzott szemöldökkel ölelte magához Haydart és várta a büntetés kihirdetését. A fiú megszorította a kard markolatát, szeme még mindig zavarodottan homályos volt, ám másodpercről másodpercre tisztulni kezdett. Az egész terem őt nézte és azon tanakodott, milyen is lesz leendő királyuk, de nem sok változásra számítottak. Leena pedig visszafojtotta a lélegzetét, ökölbe szorult kézzel várt. Remélte, hogy öccse szelíd elméje nem tudja összerakni a képet. Remélte, mindenki téved. 
 - Majd - öccse felnézett apjuk arcára és a megfelelő szavakat kereste. - El fogja veszíteni az egyik kezét? - Leena szíve összeszorult. A király elmosolyodott.
"Egy jó választás." A férfit lefogó őrök egyik a fegyveréért nyúlt, ám a király felemelte a kezét. Leena levegőért kapkodott.
Nem gondolhatta, hogy... nem a születésnapi ünnepségén...
- Egy királynak többet kell tennie, mint pusztán kihirdetni a büntetést - szólal meg Razzaq király felállva. - Néha neki magának kell végrehajtania azt. - És ezzel előbbre lökte Haydart. A fiú óvatosan a jelöletlen felé lépett, kinek hegei tökéletes célpontként tekergőztek végig csuklóján. Erősebben fogta a kardot és a feje fölé emelte. Apró karjai remegtek az erőlködéstől, készen arra, hogy az első vérét kiontsa.
Leena nem törődött vele, észreveszi-e valaki, milyen gyorsan fordítja el a fejét, vagy milyen gyorsan fókuszál szeme a terem hátsó részére. Mikza. Szomorú, de nem meglepett szemekkel figyelte őt. Már várt rá, szüksége volt az erejére. Leena erősebben szorította a trónt, ujjai az arany karfába mélyedtek, nehogy felpattanjon és átszaladjon a báltermen. Gondolataiban érezte, ahogy Mikza lágyan simogatja a haját, karjaival átöleli, fejét vállához hajtja, arra a helyre, mely olyan, mintha tökéletesen neki lett volna tervezve. Fogta, védte, de meg is állította. Megmenheti attól a gondolattól, mit csinálhat bátyja azzal a karddal. Látása elhomályosult a könnyektől, fogait csikorgatva hagyta, hogy a fájdalom elvegye tőle a bánatot. Az apja nyert, mint mindig.
Leena látta Haydar pengéjét lesújtani, de nem is kellett volna. A fájdalom kiáltása elég volt ahhoz, hogy összerezzenjen. A hang visszaverődött a falakról, egyre távolodott, ahogy tulajdonosát kivonszolták a teremből, majd teljes csend honolt odabent. Aztán felharsant a taps. Ünnepelték, hogy öccse végre férfi lett, méltó arra, hogy Ourthuro királya legyen.
Leena képtelen volt elengedni Mikza tekintetét, félt, maga sem tudta, mi történne, ha megtenné. 

(folyt. köv.)

A fák is azt hiszik

 

Minek még?

Meghalok.

Körülöttem a világ egyre csak változik,

Nem maradok.

Elmegyek.

Hát senki sem tart vissza?

Mehetek.

Egy pillanat.

Fájni fog vagy nem tart örökké?

Tudat alatt maradt.

Sikítanék.

Ki hallaná meg éles hangom?

Elfutnék.

Elvesznék.

Örökké értelmet keresnék.

Élhetnék.

Nélküled.

Borús az ég, senki nem felel.

Egyedül legyek.

Hallhatatlan.

Üvöltenék, de senki nem figyel.

Ő vállalhatatlan.

Szerethetetlen.

Nincs ki útjába fényt teremtsen.

Nem feledhetetlen.

S mindezek végén egyszerűen kijelenthető:

Sebet sebre halmozó, felejthető, selejt e nő. 

Kaitlyn Davis: Az aranykalitka 1. fejezet (1. részlet)

 

EGY

    Leenaka hercegnő bájoló volt. Aranyozott trónján pihent, arcát ékköves koronájáról lelógó fátyla mögé rejtve elbűvölte a teremben lévő összes fiatal férfit. Figyelmük egyenesen csak rá irányult. Mosolya rejtélyes volt, már-már kaján és némi unottság is tükröződött belőle. 
Tekintete elkalandozott, véletlenül találkozott össze az egyik fiatal nemesével, kinek szemei áthatoltak a fémes fátylon, mielőtt elkapta volna róla tekintetét. Épp csak elfordította figyelmét, máris újabb szempárral akadt össze, egy másik ház nemes ifjával. Még egy kacsintás. Újabb mosoly. Újabb áldozat.
Nem rossz akarat vezérelte ebben a kis játékban, még csak nem is egy ostoba lány szeszélye mozgatta, hanem a túlélés. A túlélés... Az ő túlélésük.
    A tömeg elcsendesedett, Leena gondolatai megrekedtek. Ez a csend csak egy dolgot jelenthet. Ourthuro királya megérkezett fiával, Razzaq király legfiatalabb gyermekével és egyetlen örökösével. Leena oldalra pillantva lánytestvéreire nézett. Tizenegy kisebb trón, hátterében a király, a királynő és az örökös emelvényének, mint díszes szobrok aranyszínű ruhákban, ékszerekben. A háttér, a csodálatos műalkotások.
Ilyen Ourthuro útja is. A tizenkét hercegnő közül úgy tűnt, ő az egyetlen, aki kényelmetlenül érzi magát az egész miatt. Figyelmét előre fordította, nézte, ahogy a királyi család átsétál a vendégek tengerén az emelvény felé. Az apja nem volt túlságosan megtermett, de így is impozáns volt. Koronája a fején arany színben és csiszolt ékkövekkel csillogott, így egy lábbal magasabbnak hatott. A királyi köpeny, akár a nap, saját fényét ontotta magából. Az egyetlen dolog, ami éles ellentétet képzett az arannyal a fekete tetoválások, amelyek elegánsan tekeredtek csuklójától felfelé a vállán ezzel tagadhatatlanul jelezvén királyi mivoltát. 
Ourthuroban mindenkinek volt tetoválása, ez születésük ajándéka volt. Leenanak hercegnőkhöz méltóan virágok és ékszerek mintái voltak festve sovány karján felívelve. A nemesi családok szabadon választhattak jelképeket, ám csak a könyökükig, mert a felkar kizárólag a királyi család kiváltsága volt. Az alsóbb osztályba tartozók pedig mind megengedhettek maguknak egy egyszerű fekete csíkot. 
Ez egy olyan hagyomány volt, amiben Leena szintén kissé bizonytalan volt. A tetoválások szimbólumok voltak, amiket idővel lehetett bővíteni, de soha nem lehetett csökkenteni, ami a köznépnek egyfajta reményt, álmot adott. Csakhogy Ourthuroban mindenki tudta, hogy ez nem igaz. Ott voltak a jelöletlenek, a rabszolgák a bűnözők, akiknek tintáját erőszakkal távolították el.
Valójában a tetoválások csak egyszerű látványelemek voltak, mint a hercegnők a háttérben. Leena tekintete a királynőre vándorolt, akit egy fémszirmokból készült ruha ékesített, s úgy tűnt, mintha tűz lenne a gyertyafényben. Ahogy az lenni szokott, mikor meglátta őt, gondolatai saját édesanyjára terelődtek. Egy nőre, akit soha nem ismerhetett meg, de gyakran álmodozott róla. Ellopták tőle születése pillanatában. A hercegnők bemutatásának árnyoldala ugyanis a királynők hiánya volt, mert a hagyomány szerint csakis akkor maradhattak életben, ha elsőszülöttjük fiú volt, örököst biztosított.
De... Leena félresöpörte borús gondolatait és rámosolygott az öccsére. Végre van egy trónörököse a birodalomnak, aki immár betöltötte ötödik életévét, s akinek születésnapját ünneplik. Annak ellenére, hogy pontosan úgy nézett ki, mint a király, Haydar hercegnek melegséggel teli helye volt Leena szívében. Talán az ártatlansága, a vidám mosolya, gondtalansága, fiatal dacossága miatt. Bármi is volt az oka szerette őt. Leena ajkára harapva figyelte, visszatartva a kuncogást, ahogy a gyermek előre lépdelt három lépést téve, míg a király csupán egyet. Homlokán ránc húzódott a koncentrálástól, kis ajkai megfeszültek, mégis mosoly bujkált szája szélén. Egyenesen előre nézett, úgy ment, ahogy tanították, de szerencsére még mindig ugyanaz a kisfiú volt. Még nem volt az az ember, amilyennek az apja kényszerítette. Leena látta benne a különbséget mindennek ellenére. Megrohanták az emlékek, öccse négy, három, két és egy évesen. Nagy, kerek szemű baba, megszelídíthetetlenül nevető kisgyerek. Régen a termekben futkosott. Mindenkivel beszélt, akivel találkozott tetoválásuktól függetlenül. De most kezdte megtanulni a szabályokat. Bólintson a nemeseknek. Ne beszéljen a szolgákkal. Ne nézzen le. Soha ne mutasson kegyelmet. Egy jövőbeli király össze törvényét. 
Leena megborzongott. Fájt a lelkének nézni, ahogy felnő, felépülnek a rácsok, az aranyozott kalitka. Mindenki számára láthatatlannak tűnt, pedig ott volt, ő tudta. Még ebben a nyitott, tágas bálteremben is látta a rácsokat. Kőből épített oszlopok vették körbe őket - szélesen és mozdulatlanul. Több kijárat volt, de ezeket katonák őrizték. A gazdagság és a hatalom megnyilvánulásai. Mindenki mosolygott őt kivéve, aki fátyla árnyékában arckifejezését szinte teljesen elrejtve szemöldökét ráncolta. 
    A királyi család leült a helyére és elhelyezkedett. Apja egy pillanatra megállt, hagyta, hadd nőjön a feszültség a helyiségben. Minden beszéde előtt egy kis szorongást hozott a levegőbe, szerette elkapni ezt a pillanatot. Soha senki nem volt biztos benne, mit fog mondani, milyen új parancsot ejt ki száján, de apjának így tetszett. Bizonytalanságukon, félelmükön gyarapodott saját hatalmassága.
 - Ma ünnepeljük legtiszteltebb fiunk, Haydar herceg ötödik születésnapját - kezdte. Leena nem volt hajlandó megadni neki azt a félelmet, amit ébresztenie kellett volna benne, pedig fojtogatta, megfojtotta volna. Vigaszát kereste inkább.
Volt annak alapja, hogy az udvar bájolójának nevezték. Minél több férfivel beszélt annál kevésbé keltett feltűnést. Minél kacérabb volt, titka annál inkább rejtve maradhatott. Előadás volt, egy mód, amit az apjától tanult - csinos külső, ami sötét titkot rejt. A tiltott szerelmet őrizte magában. 
Amilyen lassan csak tudta, Leena végighordozta tekintetét a tömegen. Továbbra is mosolygott néhány fiúra, hogy találkozzon lelkes pillantásukkal, hogy egy pillanatra különlegesnek érezzék magukat. Közben szemei szépen tovább siklottak, a vendégek közelebb kerültek a terem hátsó, sötétebb részéhez. Aztán pillantása találkozott azzal az eggyel, amelyiket kereste. Az oszlop mellett, középtájtól balra a második helyen, a saját helyén, hogy Leena könnyen megtalálhassa Mikzahooq állt - katona, tiszteletreméltó személyi őr, igaz szerelem. Ha a palota volt a ketrece, akkor ez a férfi az ő személyes csapóajtója, a szabadság kis villanása. A fájdalom a mellkasában azonnal engedett, ahogy visszafogottan elvigyorodott tudtára adva, elkapta tekintetét.  
Te kezdted, gondolta és viszonozta mosolyát. Aztán ismét, az ő testőre volt, az a dolga, hogy figyelje. De Leena ismerte szemének mélyebb jelentését. Nézte, mert akarta, mert nem tudott félrenézni. 
Hivatalos öltözetében, mellkasát borító csillogó páncélban, karjai szilárdak és erősek voltak, miközben egy görbe kardot tartottak készenlétben arca előtt. Mikza olyan gyönyörű volt - tökéletes szobor. De a kemény izmok belsejében szelíd lélek lakozott, amitől még jóképűbb lett. Nevetésének mély dübörgése visszhangzott a fülében, emlékként, fegyverként, mellyel kizárhatja apja hangját. De még Mikza sem tudta elzárni száz főúr kollektív zihálását vagy a kőnek csapódó kard csörömpölését. Leena összerándult a zajra, miközben elméje küzdött, hogy felfogja a történteket.  

Folytatás következik. :)

Kaitlyn Davis: A Dance of Dragons - Az aranykalitka

 Lyn fordítónak áll! :D

Jó, ez így elég vicces, tekintve, hogy az angol tudásom jelenleg áll fejlesztés alatt, de van egy sorozat, ami piszkosul megtetszett. Úgy gondoltam, ha már magamnak fordítgatom az előzmény kötetet, miért ne tehetném közszemlére. Nem mondom, hogy profi munka lesz, nem mondom, hogy 100% pontos megfogalmazásokkal lesz minden leírva, de igyekszem figyelni mindenre. Akinek pedig ez alapján felkelti az érdeklődését, az akár tudja ajánlani kiadónak, hogy érkezhessen kishazánkba anyanyelvünkön. 

Tömören a fülszöveg:

írta: Kaitlyn Davis

eredeti cím: The Golden Cage

sorozat: A Dance of Dragons (0,5 rész)

kiadó: magánkiadás (2014)

címkék: fantasy, ifjúsági, novella

"Kaitlyn Davis bestseller-író olyan fantasy kalanddal érkezett, mely kifejezetten ajánlott a Trónok harca és az Üvegtrón sorozatok rajongóinak.

Ourthuro földjén az élet kegyetlenségről szól. A király vaskézzel uralkodik, senki nem mer szembeszállni vele, kivéve a lányát. 

Leena hercegnő veszélyes titkot őriz, beleszeretett egy katonába, ám, ha erről apja tudomást szerezne, az mindkettejük életének végét jelentené. De Leena mindent kockára tesz, hogy azzal a férfival lehessen, akit igazán szeret, az életét, a szívét, a szabadságát. 

Ám amikor öccse születésnapja veszélyes fordulatot vesz, Leena olyan döntésre kényszerül, mely megváltoztathatja nemzete és az egész világ sorsát."

Mit szóltok hozzá? Szerintem nagyon érdekesen hangzik, és amennyire utána néztem, tényleg az. Így hát belevágok, s meglátjuk, mi sül ki belőle.