13. fejezet
Mark néha megállt néhány lépésre tőlem, egyenesen rám nézett, találkozott a tekintetünk. Megacéloztam maga, elfordítottam a fejem és folytattam utam, hol az emeletre, hol a konyha felé. Nagy volt ez a ház, de annyira azért nem, hogy sokáig elkerüljük egymást.
- Föld hívja Ophelia-t, Ophelia jelentkezz - egy kéz susogott egy az arcom előtt. Sűrűn pislogva tértem vissza a valóságba és körbenéztem. A kezemben lévő vizespalackra meredtem, amiben a víz, mintha szénsavas lett volna, gyöngyözni kezdett. - Reménytelen.
Szó nélkül álltam fel egy erős rántás azonnal visszaültetett. Hangok beszéltek hozzám, valahonnan távolról, alig hallottam a fülemben dübörgő zúgó hangtól.
- Itt vagyok, csak hagyjatok már! - megráztam magam. Sosem fogom megszokni, hogy valakik nem leprásként kezelnek. Ez a szocializálódás vagy micsoda.
- Nahát, életre kelt - Tom hangja szólt valahonnan mellőlem, akit Aria pirított le, amiért bunkóskodott, de én ebből mit sem érzékeltem.
- Mind gondolkozol ennyire? - szólt hozzám a lány, mire végre képes voltam rá nézni.
- Jól esne a friss levegő - feleltem az első dologgal, ami eszembe jutott. Talán ennyivel lerázhatom őket.
- Az a nagyokos, aki kitalálta, hogy ebéd után legyen tesióra elintézte, hogy teljesüljön a kívánságod. Apropó, indlunk kellene, nem? Míg ti rójátok a köröket, mi edzünk egy kicsit a pályán. - Bent bezzeg senki sem állította meg, mikor felállt az asztaltól.
Szépen mind követtük, előszedtük a szekrényből a cuccainkat, bementünk az öltözőbe, és míg én elbújtam a wc-be átöltözni, mindenki más átvette a kék-fehér egyenruhánkat. A gimi hivatalos színei, a fiúk is ezzel küzdöttek a pályán, a pompom lányok ezekben feszítve buzdítottak a meccseken és az olyan jelentéktelen földi halandók, mint személyem, ezekben kaptuk a feladatot, céltalanul fussunk körbe-körbe a sportpálya szélén kialakított sávon. Mi a mellékvágány voltunk, egyesek szavaival élve a “feláldozhatók”.
Az első kör nagyjából felénél már csak vonszoltam magam, figyeltem, hogyan előznek meg páran, meg azokat, akik szimplán elterültek a sáv melletti zöld gyepen és tesznek az egészre, mit várnak el tőlünk. Sétára fogtam a tempót és rendszert akartam parancsolni a légzésemre. Rohadtul nem hallgatott rám, ezért meg kellett állnom, két kezemmel combomra támaszkodva dőltem előre. Mikor nagyjából összeszedtem magam felegyenesedtem. Ekkor szúrtam ki az alakot, aki a lelátók alatt állva engem nézett. Kétség sem fért hozzá, ugyanaz, akit múltkor a kocsiból láttam. Mit keres itt? Tökéletesen ki tudtam venni a vonásait. Negyvenes éveiben járhatott, sötét, szinte fekete szemei egyenesen rám meredtek, rövidre nyírt haja volt, testalkata amennyire a kabát engedte, erősnek tűnt.
- Hé, minden oké? - elkaptam a tekintetem róla és Rebecara néztem. - Olyan sápadt vagy, mint a fal.
- Elfáradtam - nyögtem ki. - Figyelj… - jól hallhatóan megdörrent az ég. Beborult, sötét felhők telepedtek fölénk, még a szél is rákezdett. Be kell mennem, most azonnal! - Később, később találkozunk.
Utolsó pillanatban szinte bevetődtem a hátsó ajtón. Éreztem a fejemre hulló néhány esőcseppet, de akkor kezdett rá jobban, mikor már biztonságban voltam. Hogyan magyaráznám ki ennyi ember előtt, mitől lettem rosszul? Három ember tudja a titkom, rajtam kívül persze, és jelenleg egyikük sincs a közelben.
Beiszkoltam az öltözőbe, magamra kapkodtam a ruháimat, s pont akkor kötöttem épp a cipőmet, mikor a többiek is megérkeztek. Bőrig ázva, hangoskodva, szidva mindent és mindenkit. Felkapva a cuccom kifelé indultam, a folyosón nyílegyenesen beleütköztem valakibe. Majdnem hátraestem, úgy kapott utánam.
- Óvatosan chica, hová ilyen sietősen? - Látásból ismertem a srácot. Az a tipikus srác, akitől ájultan terülnek el a lányok, ha csak rájuk néz. Szépfiú, erős, állatias, vad, szívesen legelteti rajta a szemét bárki, még én is. Ami a grátisz, nem tuskó, van agy a fejében és szereti a reál tárgyakat. Jár neki a plusz pont.
- A szekrényemhez - igyekeztem közömbös hangot megütni vele szemben. Engem ugyan nem hálóz be! - Bocs, jobban oda kellett volna figyelnem.
- Mit szólnál hozzá, ha együtt mennénk? Én is épp oda tartok. - csitulj szívem, ne ugorj ki máris, ebben nincs semmi különös. Elindultunk egymás mellett, lépteit az enyémhez igazította.
Ha van bennünk bármi közös, az a matematika. Őt érdekli, engem érdekel. Néha elvesztem a fonalat, de azért megvagyunk mi ketten. Ebből remek témát kerekítettünk ki. Feldobta és én lecsaptam rá. Semleges talaj, pont megteszi. Ms. Rachel, aki a maga huszonpár évével ki volt bukva ha magázták, emiatt kialakult a hivatalos keresztnév kombináció, szóval ő tartotta az emelt matekot, ahová nekem nem sikerült bejutnom, ezért a Tomon keresztül szerzett jegyzetekből néztem, hol járnak. Messze, jó messze tőlem. Rick beszélt a legtöbbet, fejtegette, példákkal tűzdelte, mert tudja, én úgyis megértem, ami részben igaz is volt.
- Szívesen korrepetállak, ha szeretnéd - megköszörülte a torkát. Időközben megálltunk a szekrényemnél. Lazán nekidőlt. - Vagy összeülhetünk tanulni.
- Mi ketten? - kiszaladt a számon mialatt megütközve néztem rá.
- Akár becsatlakozhatsz a tanulócsoportba is, ott is vagyunk páran - megvonta a vállát. Ez már jobban hangzott. - Ha tudsz minket követni, gyere pénteken háromra a Hollóba, ott szoktunk összeülni.
- Szuper, még meggondolom - mosolyom őszintén kunkorodott felfelé. - Köszönöm, hogy szóltál.
- Péntek három, ne felejtsd el - rám kacsintott, magára öltötte a macsós vigyorát és otthagyott. Lefagyva néztem utána. Na, ez most mi a jó ég volt?
Kábán pakoltam a táskámba a könyveimet. Túl sok volt mára a váratlan történés. A fickó a lelátónál, az eső, Rick, ki az, aki ne zavarodna bele ebbe? Megfájdult a fejem, kezem két oldalt szorítottam a fejemre, finom köröket írva le vele.
Gyors zivatar volt, alig kezdett bele, máris alábbhagyott, mindössze csendes esőt hagyott maga után. Kinyitottam az esernyőm és kiléptem az épületből. Lesétáltam a lépcsőn és szépen a busz felé vettem az irányt. Azaz vettem volna, ha Mark nem áll ott a kettő közt kapucnival a fején, két kezét kabátja zsebébe rejtve. Lassan beszívtam a levegőt, ugyanilyen tempóban fújtam ki. Lesétáltam a lépcsőn, egyik lábam tettem a másik után és szépen elhaladtam volna mellette, ha nem fogja meg a karom.
- Ha a többiekre vársz, nem sokára jönnek - szólaltam meg színtelen hangon.
- Te gyere velem, ők majd jönnek a másik kocsival - nagyot nyeltem. Egyszerűbb lett volna, de akkor meghunyászkodom, beismerem, hogy ő nyert azt pedig nem fogom hagyni.
- Nem. Megyek busszal. - kihúztam a karom a kezéből. - Nincs szükségem rád.
- Ophelia…
- Azt mondtam, nem - fogtam és tovább sétáltam. Szépen beleléptem egy tisztességes méretű tócsába, a cipőm beázott, de nem foglalkoztam vele. Ott rohadjon meg!
A buszút hosszú volt csak nem eléggé. Lelépve a lépcsőfokról újabb tócsa várt rám. Kényelmetlenül cuppogott benne a lábam minden egyes lépésnél. Egy utcányira voltam a Warren háztól, ráérős tempóban tettem meg az utat. Nézegettem körbe, a házakat, a bokrokat, a házak közötti szűk beugrókat és az egyikben ácsorgó alakot.
Várjunk! Lecövekeltem és nagyra tágult szemekkel meredtem az ismerős idegenre.
- Ki vagy te? - kiáltottam oda neki. Meg se rezzent, ugyanúgy nézett rám, mint a pályánál. Tovább figyeltük egymást, azt hittem, megállt az idő, ám ekkora valami hihetetlenül váratlan történt. Szája lassú mosolyra húzódott. Szívem hevesen kalapálni kezdett, dübörögve vergődött, a pulzusom meglódult.
- Fuss - olvastam le a szájáról, mire azonnal futásnak eredtem. Űzött vadként rohantam, meg-megbotlottam, de a célomig meg sem álltam.
Földre rogytam a pázsiton és zokogni kezdtem. A föld remegett velem együtt, kezem alatt életre kelt. Belevájtam ujjaim a fűbe, a gyökerét rejtő földbe. Az is lehet, ott van a sarkamban és pillanatok alatt rám veti magát, akkor sem tudtam megmozdulni. Egyszerűen csak éreztem, valahol mélyen bent, az életemért futottam. Bárki is volt ott, nem egyszerűen játszott velem, őszintén rám akart ijeszteni. Sikeresen.
Kis vagy talán sok idő múlva lehiggadtam. Elcsoszogtam a bejárathoz, amit zárva találtam. Szóval senki sincs itthon. Leültem a verandán, táskám hangosan puffant a lábam mellett. Édes Istenem, mi jöhet még? Miért bántasz, mit követtem el?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése